Eltelt pár hónap mióta hazajöttem. Azóta nemigazán tudtam beszélni Marcussal, mert állandóan kiküldetésre ment. Ez a hónap sem lesz az enyém, mert most fognak virágba borulni a csillagfák. Gyönyörű, hatalmas, 5 szirmú virágaik vannak, amik kékes, rózsaszínes és fehér árnyalatokban pompáznak. Amikor a pollenjük kiszabadul,az olyan, mintha ezer és ezer csillag hullna az égből. Gyönyörű látvány. Senki nem gondolná, hogy mennyire veszélyes. A pollenek, ha véletlenül belélegzik őket egyes emberekben olyan kémiai folyamatokat indítanak el, melyek rosszabb esetben az illető teljes megőrüléséhez vezetnek. A szerencsésebbek csak katatón állapotba esnek, a még szerencsésebbeknek semmi baja nem lesz. Persze nem olyan komoly mint amilyennek első hallásra tűnik. Az egész őrület csak addig tart, míg el nem múlik a pollenszórás. Ha vége van a virágzásnak, a betegek legtöbbje egy héten belül hazatérhet minden baj nélkül, a rosszabb állapotban lévők csak két hét után.

-Kit várunk vacsira?-
-Teegan jön. Most jó három hónapig nem fog erre járni.
-Miért is? Bár őszintén szólva.......
-Virgo, halgass.....
-Különben?
-Különben nem adom oda az a finomságot amit direkt neked vettem...
-Mi az? Mi az? Kérem szépen!!!! Kérem!! Kérem, kérem!!!
-Jól van na!, Ne hízelegj már annyit.... Tessék.
-Oh! Egek! Mennyei finomság! Demonai gon, ráadásnak egy egész! Ah....

Nekiállt enni. Te jó ég! Ilyenkor nem is képes másra figyelni. Mindig kíváncsi voltam, hogy fér abba a nem túl nagy gyomrába ennyi étel.

-Mond csak -szólt két falat közöt- Miért is megy el ennyi időre?
-Nem emlékszel? Mesélte tavaly. Ahányszor itt töltötte a csillageső hónapját, 3-szor lecsukták, 25-ször kirabolták, 4-szer megverték. Azóta messzire elkerüli ezt bolygót ebben a hónapban, de a következő kettőben is.

Végre befutott Teegan. Kicsit késett. De a hecceléssel leállhatna, kcsit már idegesítő.

-Nahát! Nem gondoltam volna, hogy a grófkisasszony szakácsnak is beválik. Hogy hívjalak ezentúl?
-Lehetőleg ne úgy ahogy mostanában..
-Tényleg nagyon finom..
-Jó étvágyat.

Ettünk, ittunk beszélgettünk. Elmesélte nekem a csillagfák legendáját. Régóta lakom itt, de ezt még nem hallottam. A legenda szerint régesrégen a Tehinon háborús övezet volt. Tudósok, és mágusok harcoltak mindkét oldalon. A csta véres volt, és könyörtelen. Az akkor legfélelmetesebb harci gépezeteket varázslattal javították fel. Így sokkal nagyobb lett a tűzerejük. Egy támadás során, az egyik mágus szerelme végzetes találatot kapott. Mivel nem volt hajlandó belenyugodni az elvesztésébe, titokban kikÍsérletezte hogyan tudja a lelkét visszahelyezni a testébe. De a varázslat rossz irányt vett, s végül a varázsló saját életével fizetett, ám lelke beleköltözött egy csillagfába, s virágzáskor az őrült varázsló szelleme megszállja az embereket.

-Szép történet.
-Mi szép ezen?
-Romantikus. Bár butaság. A lelket nem lehet áthelyezni.
-O, hogy repül az idő. Mennem kell.
-Merre mész?
-El innen, minél messzebb.
-Csak el ne felejts hozni valami, ha visszajössz.
-Nem felejtem el.
-Szia! Jó utat!
-Viszlát! Vigyázz magadra.
-Mikor nem vigyázok?
-Ég önnel grófkisasszony!

Én pedig utána dobtam a konyharuhát, de persze elhajolt előle, kislisszolt az ajtón és elment. Nem sokkal ezután, viszont váratlan vendégünk érkezett.

-Kisasszony.
-Felügyelő úr. Jó hogy látom, már...
-Kérem, nincs sok időm. Csak szólni szeretnék, hogy vigyázzon magára. Ebben az évben sokan jönnek megnézni a csillagesőt. Többen a vártnál.
-De úgy tudom most már ki tudják szűrni a hajlammal rendelkezőket.
-Igen, de az arány nem 100%-os. Ennyi embernél pedig valószínűleg sokkal magasabb lesz a hibaszázalék.
-Értem. De ne féltsen. Tudok vigyázni magamra.
-Értem kisasszony. Ettől függetlenül gyakrabban fogunk majd errefelé járőrözni.
-Köszönöm felügyelő.
-Kisasszony.Viszont látásra.
-Viszont látásra.

Elment.

-Istenem! Még egy ilyen fickót.
-Meg kell értened. Nem lehet könnyű feldolgozni neki, hogy nemesi családból származol.
-De ez nem jelent semmit. Semmiféle kötelezetség, kivéve az évi 2 családi összejövetel, semmi kiváltság, semmi.
-Azért ez nem teljesen igaz.
-Mit mondtál?
-Semmi különöset. Csak azt, hogy neki ezt mindenképpen figyelembe kell vennie.Egyszerűen zavarja, hogy nem tőled tudta meg.
-Oké. Hagyjuk, mert nem akarom magam felidegesíteni.
-Rendben.

Marcusnak igaza volt, tényleg nagyon sokan jöttek ebben az évben. Tömve volt az egész utca.Meg is erősítettem a boltom biztonsági rendszerét. Ez a rendszer igazából védőbűbájok tömegéből állt. Az ajtón, a bejárat melletti polcokon, a bolt közepén, mindenhol. Védtek lopás, betörés, tolvajok és más hasonlók ellen. Mindez most dupla érzékenységgel. Rendben el is telt a hónap fele. Vevők jöttek ,mentek, mígnem.....

-Jó napot uram. Segíthetek?
-Csak maga segíthet.
-Elnézést, de ezt nem értem.
-Aurora vigyázz!

Virgo rám kiáltott és a férfinak ugrott. Az viszont könnyedén hárított, és félredobta. Mindez olyan gyorsan történ felocsúdni sem volt időm, máris megragadott és a torkomnak szorított egy kést.

- Virgo! Támadd megint!
-Nem lenne jó ötlet kislány. Neked is bajod esne.
-Mit akar tőlem?
-Azonnal engedje el!
-Csend legyen oken! Ez nem tartozik rád.

Itt kicsit lankadt a figyelme és ki tudtam szabadulni. Virgo megint támadott és épp annyira le tudta foglalni a férfit, hogy meg tudtam bűvölni egy nyomkövetőmedált. Hősiesen küzdött, harapott, tépett, karmolt, ám végül a raktárban végezte. Bezárták. Én hátulról megtámadtam a rablót, de nekem sem sikerült legyűrnöm. A fenébe, nagyon jó harcos, és erős mágus. Másképpen nem tudott volna bejutni.

-Fejezze már be!
-Oké, oké. Csak nyugi.
-Nem akarom bántani.
-Nem úgy látszik.
-Jöjjön. És ne csináljon ostobaságot.

Kimentünk a boltból. Francba. Mako és Sendion sincs itthon. A városban vannak, mert kifogytak a piából, annyi volt a vendég. De legalább a nyomkövető megvan. Hatalmas volt a tömeg. Nem mertem tenni semmit, mert sokan megsérültek volna. Elmentünk a szállítóhajókhoz, amik elvisznek minket az obszervatóriumba.
Az obszervatórium, itteni nevén csak csillagles, tulajdonképpen nem más mint egy hatalmas szálloda. Köralapú, 300 szintes, turbóliftek szállították az embereket a tetőtéri kilátóba. Szép, és drága. Ide jöttünk.

-Adja fel. A ellenőrzésen úgyis kiszúrják.
-Ne féltsen kislány. Csak segítsen nekem.
-De miben?
-Majd megtudja, ha eljön az ideje.

Már igazából nem is akartam, hogy elkapják. Fura figura. Magas, erős, fekete haj, sötétbarna szem. Szép szemei vannak. Borongós, bús, szomorú szemek. Mintha több ezer év bánata élne benne. De még látni a remény parányi szikráját. A soha el nem múló reményét.
Leszálltunk, de mi nem a szálló, hanem az erdő felé mentünk. A nagy kavarodásban és tumultusban nem figyelt ránk senki, úgyhogy simán eltűntünk. Kezdeti félelmem már eltűnt, helyét átvette a kíváncsiság. Úgy látszik, tudja merre megyünk.

Eközben a bolt raktárában:

-Sendion! Sendion!
-Hallak Virgo.
-Azonnal gyertek haza...
-Mindjárt otthon vagyunk.
-Siessetek már...
-Itt vagyunk, itt vagyunk.

Mako asszony és Sendion beléptek a boltba. A vén boszorka már rég tudta, hogy valami nem stimmel. Érezte a zsigereiben.

-Virgo! Virgo! Merre vagy te lusta …..
-Nem vagyok lusta! Hátul a raktárban! Nyissa már ki az ajtót!
-Hogy kerültél te oda?
-Sietnünk kell. Aurorát elrabolták!

Ebben a pillanatban lépett be a felügyelő. Arca komorról elhültté változott, aggodalom futott végig rajta.

-Tessék? De hogyan?

Virgo pedig csak mesélt és mesélt. Elmondott mindent, egészen addig, amíg bezárták a raktárba.

-Meg kell találnunk.
várjon felügyelő! -szólt Mako asszony- Ne siessen annyira! Azzal nem megy semmire.
-De ….
-Fogja be fiam!.... Várjon!

A boszorkány végignézett a bolton.
Ismerem a lányt. Biztosan hagyott valami nyomot maga után.

Nem kellett sok idő. Megtalálta a medált. Odaadta a felügyelőnek, és elmagyarázta hogyan működik.

-Rendeben. Indulok.
-Indulunk, barátocskám!
-Nem, csak én megyek!
-Még mit nem!
-Jól van, gyere. Csak induljunk már!

A nyomkövető medál nem más, mint egy kettétörhető amulett, aminek egyik fele a kereső, a másik a cél. A két fél iránytűként működik. Amíg messze vannak egymástól, a kereső felvillan ha a cél irányába fordul. Minél közelebb vannak egymáshoz a kereső egyre jobban villog, a cél pedig először átforrósodik végül izzani kezd mindkettő. Amikor egymásra találnak újra összeforrnak. Vagyis többször használható. Egy ilyen medál cél fele lapult a zsebemben. Sokat mentünk. Elég problémás út volt, mert egy bontóbűbájt kellett alkalmaznom egész úton. Ezzel semmivé oszlattam a polleneket, amik a levegőben szálltak. Nem mondhatnám, hogy belefáradtam. Ez olyan alap, még a legkezdőbb kezdő is meg tudja csinálni. Szép erdő, még sosem jártam itt, de azt hiszem ezek után elég sokszor fogok.

-Megérkeztünk.
-Hová?
-A laboratóriumom.

Az erdőnek valahol a vége felé járhattunk. Egy hegy magasodott az ég felé. Nem volt nagyon magas, inkább középhegység. Kis ösvény vezetett felfelé. Egy sziklába vájt barlang bejáratához jutottunk. A pasi is kezdett megnyugodni. Kezdett feloldódni. Kiderítettem, hogy a neve Raddix Teres. Haladás.
A barlang bejáratán bárki bejuthat, de nem ajánlanám, hogy mélyebbre merészkedjenek a kelleténél. Csapdák tömkelege. Egymás után , elsőre mindenféle rendszer és szabály nélkül felállítva.

-Nem fél, hogy valaki idetalál?
-Az első években még féltem. De azóta....
-Mióta?
-Régóta...Nagyon régóta.

Mentünk balra, jobbra, felfelé, lefelé. Te jó ég, micsoda labirintus! Végül megérkeztünk a laboratóriumba. Csak másfél méter magasan állt a por egyes helyeken. Nem baj.

Eközben:

-Gyorsan ideértünk.
-Még nem értünk sehová. Még messze vannak.
-Közelebb mint eddig. ….. Sűrű erdő.
-Veszélyes is. Remélem épségben van.
-Biztosan. Aurorát nem kell félteni. ….. Vigyázz!

Virgo lecsapott.

-Mi volt ez?
-Máskor figyelj oda. Kígyó. De utálom őket.
-Köszönöm.
-Felügyelő. Ne veszítse el a hidegvérét. Azzal nem megyünk semmire.

Raddix és én a barlangban sürgölődtünk. Nem győztem csodálni a sok értékes és ritka könyvet. Némelyiket régóta nem használták. Raddix teljesen megnyugodott. Eltűnt róla a zavarodottság, ami találkozásunk elején jellemezte.

-Mondd, ki vagy te igazából?

Félmosoly villant arcán, de nem vidám inkább szomorkás.

-Ismered a Csillagfák legendáját?
-Igen. Nemrég mesélték. Szép történet.
Számomra inkább szomorú. Fájdalmas. Hatalmas harc dúlt itt akkoriban. Én elveszettem amit a legjobban szerettem. Csak vissza akartam kapni, de ehelyett....
-…. Te lettél halhatatlan! Te vagy a mondabeli mágus?

Rám nézett és tudtam, hogy jól mondtam. A történet igaz. Igaz az egész. De hogyan?

-Hogyan? - ennyit tudtam kérdezni.
-Megalkottam a lélekhívó varázslatot. De ahelyett, hogy Anna lelke jött volna vissza a sajátom záródott örökre a testembe. Olyan fiatal maradtam mint akkor.
-Stop! Várj. Az is igaz....?
-…. Hogy a pollenkben van a lelkem? Igen. Kiszakadt részek. Azért van szükségem rád, mert ezt a varázslatot nem tudom egyedül megcsinálni. Te erős és ügyes vagy. Segítesz nekem?
-Igen.
-Mindjárt itt az idő. Elmondom mit kell tenned.

Figyeltem arra amit mond. De közben éreztem a zsebemben lapuló amulett már hűlni kezd. Közel vannak.

Alagút:

-Közel vagyunk.
-Igen. Már nem villog.
-Ügyesen kerüli ki a csapdákat.
- Katona vagyok. Értene kell az ilyenekhez.

Barlang:

-Nahát, ha nem mondja! Felügyelő. Kérem, ne nézzen ostobának.
-Vigyázva menjünk. Biztosan tele van csapdákkal.

Raddix elmondott mindent. Nekem az lesz a dolgom, hogy amikor a pollenszórás ma elkezdődik, a lelkét el kel választanom a testétől. A pollenekből pedig ide kell hívnom a lélek darabkáit, máskülönben nem léphet tovább. A fe.... áh! Mindegy.

A barlangban:

-Merre tovább?
-Erre jobban fénylik.
-Menjünk.

A laborban:

-Ide állj.
-Oké. De biztosan rendben lesz így?
-Ne aggódj. Ennek már rég meg kellett volna történnie.

A kör közepére álltam. Oktagramma, hexagramma és pentagramma hármas. Körbe foglalva. Ez felerősíti a képességeket. Elkezdődött. Raddix előttem volt, egyfajta félig ülő pózban. Elkezdődött a csillageső. Felettünk kinyílt a barlang teteje. A pollenek pedig elkezdtek ránk esni.

-Felkészültél?
-Már pár ezer éve.
-Ég veled.
-Szép életet, kis boszorkány!

„ Halld szavam, ős lélek,
Hagy el eddigi helyed.
Éld tovább a létet,
Vár már a túlvilág,
Vár az, ki szeret”! „

Raddix lelke elhagyta a testét. Akit ismertem, porrá vált. A lélek ami benne volt, most gömbként lebegett előttem. Most pedig idehívom a kiszakadt darabokat.

„ Lélektől elszakadt darabok,
Parancsomra most idevonuljatok!
Visszahívás! „

A pollenekből a részecskék mint pici üstökösök szálltak az ezüstösen csillogó gömbbe. Megvan!

-Aurora!
-Virgo! Marcus!
-Végre...
-Vigyázz!

Marcus figyelme lankadt. Rálépett egy rejtett csapdára. Egy kicsapódó nyíl eltalálta a karját. Nem mehettem oda, még nem. Ha most abbahagyom akkor az egész hiába volt. Még útjára kell engednem.

„Csillagok hullanak,
Neked utat ők mutatnak,
Szállj lélek a magasba,
Vár rád a túlvilág.”

A varázsló lelke felszállt. Innentől már rendben lesz. A barlang teteje bezárult, én pedig ott álltam térdig virágporban. Marcushoz futottam. A nyíl átment a karján. Szerencsére nem talált el semmilyen főeret. Viszont csúnya volt a seb. Elkötöttem.

- Marcus! Jól vagy?
-És te?
-Semmi bajom.
-Virgo?
-Én is jól vagyok.
-Menjünk.

Azóta megint eltelt egy hét. A felügyelőt szabadságolták, mert megsérült és nem tudná teljesíteni a szolgálatot. Meghívtam , hogy a tetőn néztük a csillagesőt.

-Azt mondják a központban, hogy elmúlt a pollenek hatása.
-Az , hogy őrületet okoz?
-Igen. Nem tudsz erről valamit?
-Nem. -mondtam kissé mosolyra húzva a számat.- Nem tudok semmit.
-Még nem szóltam a barlangról.
-Akkor várj még egy kicsit. Van ott néhány olyan dolog ami nem lenne jó, ha illetéktelen kezekbe kerülne.
-Elhiszem.

Kis csend következett. Végül én szakítottam meg.

- Köszönöm, hogy utánam jöttél.
-Megijesztettél.
-El kellett raboljanak, hogy újra tegezz mint régen?
-Kérlek ne kezdd, még nem tudom hova tenni.
-Akkor hanyagoljuk.
-Oké.
-Szép igaz?
-Nagyon. Igazából még sosem láttam.
-Hogyhogy?
-Nem volt időm megnézni.
-Akkor itt a ideje.

Így telt el a csillageső hava.
Folyt. Köv.