Végre megérkeztünk. Syrénia egyszerűen gyönyörű. Zöld erdők, kék folyók váltakoznak. A levegő tiszta, friss illatú. Amikor megtudták mit hoztunk, azonnal vezetőjük elé vittek minket.

- Üdvözöllek benneteket.
-Üdvözlöm Poreska sámán.
-Megnézném, amit hoztatok

Az öreg sámán végigvezette tekintetét a kardon.

-Gyertek velem. Mutatnom kell valamit.

Egy barlangba mentünk. Festmények végig a falakon.

-Ez olyan mintha...
-Mintha egy nép története lenne. Az is. Az ott a múltunk. Ezek pedig, próféciák. A jövőnk. Te ugye boszorkány vagy? Demonai, ha nem tévedek.
-Már elnézést, de ezt nem volt nehéz kitalálni.
-Tudod, hogy honnan származik a néped?
-Csak annyit, hogy az őseink egy mára elfeledett nép kitagadott gyermekei voltak.
-Ez így nem teljesen igaz, ifjú boszorkány. A te bolygód neve, a Demona, a mi ősi deman szavunkból származik. Azt jelenti: szellem. A te őseid és a mieink egyek voltak. De ők fogékonyabbak voltak a mágia iránt. Egy idő után ez a bolygó már kicsi lett nekik, és elmentek. De ők sem tudták, milyen rémséget hagytak a hátrahagyottak fejére. Nézd.

Az öreg fura képsorokat mutatott.

-Amióta a Teotis népe kettévált, az ittmaradottak lelkei nem tudnak átkelni a Túlvilágra. Addig, amíg itt voltak azok, akik erősebb mágusok voltak minden rendben volt, de távozásukkor, a kaput bezárta a sötétség, és a lelkek az átjáróban maradtak. Ez egy jóslat. Eljön majd a Démon, aki legyőzi a szörnyet. Szertefoszlatja a sötétséget, segítője a Lovag lesz.
-És a kard?
-A kard nyitja ki újra a kaput, és a holtak lelkei békében szállhatnak a túlvilágra.
-Deman...... démon..........
És akkor leesett...
-Demona! Egy demonai a démon! Én vagyok az a démon!
-Igen. A kard téged választott, hogy beteljesítsd a feladatát.
-De hogyan?

Poreska a Nagy Tanács elé vitt. Az öregek elmondtak mindent amit tudnom kell. Nem volt fényes a kilátás. Kideült, hogyha nem győzök, akkor én is ott maradok. Virgo és Azrel próbáltak lebeszélni, de hajthatatlan voltam. Segítenem kell. Ezt kell tennem. Felfeküdtem a kőoltárra. Köröttem a vének füveket égettek és varázsigét mormoltak. Ismerem ezt. Álomlátás. Egyszerű, de hatásos.Az utolsó amit láttam Azrel volt és egy vörös folt a kezében. Virgo volt az csak nem láttam már rendesen.
Az átjáróban találtam magam. Réműlt arcok, félelem. Megfordultam, láttam a kaput. Odarohanok, hogy kinyitom, de a Kapuőr az utamba állt. A Kapuőr legalább 2 méter magas volt. Nagyon ronda. Fejéből szarvak álltak ki, testét sötét szőr borította, ujjai kampós karmokban végződtek.

-Ide senki nem léphet be!
-Majd meglátjuk te ocsmányság!
-Eltaposlak, gyenge kis lélek!
-Ahhoz nekem is lesz egy- két szavam!

A Kapuőr lesújtott hatalmas pallosával. A kezemben megjelent a Teotis Morion és hárítottam a csapást. Szúrtunk, vágtunk, harcoltunk. Hol én kerültem fölénybe, hol a szörny. Leginkább a szörny. Több sebből véreztem. Végem volt, már az utolsókat húztam.

-Poreska mi történik?
-Nem tudom.
-Hozd ki onnan!
-Nem tudom. Szegény lány. Lehet, hogy a halálba küldtük?
-Ha nem éli túl, akkor megöllek varázsló!
-Sajnálom.
-Be tudsz vinni oda?
-Tessék?
-Be tudsz vinni az álmába?
-Igen.

Kész. Ennyi. Végem. A szörny már az utolsó csapásra készült. Amikor...

-Fénypajzs!

A fénypajzs felügyelő varázslat. Védelmi mágia, amivel minden felügyelőt felruháznak. De felfogta a támadást. Azrel állt előttem. Olyan erő áradt belőle belém, hogy éreztem, újra képes vagyok harcolni. Felemeltem az időközben elejtett kardom és most már ketten voltunk egy ellen.
Hárít, szúr, véd, vág. Azrel az egyik megsemmisített lélek kardjával harcolt. Én a Teotis Morionnal. Azon gondolkodtam mi az ami végleg elpusztíthatná a sötétség teremtményét. A válasz egyszerű volt. Tiszta fény. De honnan?
-A lelkek...- Azrel! Foglalja le!
-Nem gond!

A barlang falához húzódó ittragadt lelkekhez futottam.

-Kérlek segítsetek! Adjátok kölcsön lelketek fényét, a tiszta erőt, mellyel győzhetek. Segítsetek!

Megfordultam. Azrel már nem sokáig bírja. Hirtelen kezeket éreztem a vállamon. Erő áramlott belém. Tiszta, lelki erő.
-LÉLEK FÉNYE, TISZTA ERŐ
KARDOMBÓL MOST TŐRJ ELŐ!
FÉNYSPIRÁL!
Egyszerű, de hatásos.Az fény a lelkekből belém szállt, belőlem pedig a kardba. A Teotis Morionból előtörő fény végleg elpusztította a Kapuőrt. A sötétség feloszlott. A Kapuhoz léptem, a kardot a zárba tettem . Nem csak fegyver, hanem kulcs is. A kapu kitárult és a lekek végre békében léphettek a Túloldalra. Ennyi volt. Elájultam.

-Aurora. Ébredj.
-Virgo. Meddig aludtam?
-3 napig.
-De legalább nem vagyok álmos.
-Azrel volt a lovag. A neve is ezt jelenti, egy ősi nyelven.
-Igen, rájöttem.

Feléledve poraimból, felfrissülve, jó kedvvel indultam haza, a felügyelő kíséretében. Még időben hazaértünk. A corillan előtt.

-Holnap Corillan.
-Igen.
-Eljönne?
-Ugyan, hogy nézne ki ott gy felügyelő.
-Legyen a vendégem. És ne egyenruhában jöjjön.
-Rendben.
-Mondja. Mivel együtt harcoltunk, a demonán az a szokás, hogy ezután tegeződünk. Mi is megtehetnék?
-Nálunk is van egy ilyen szokás.
-Akkor hát, ezentúl hívjon Aurorának.
-Te pedig Marcusnak.
-Várlak holnap, Marcus.

Végre a kedves kis boltom. Mako szép bevételt gyűjtött. A Corillan is jó volt. Táncoltunk, mindenki vidám volt. El is fáradtunk. A felügyelő úr, Marcus is felszabadultan mulatott. Barátokként váltunk el. Én visszamentem a boltba.

-Aurora! Nyitva az ajtó.
-Én bezártam.
-Bementem. Teegan állt a pult mögött.
-Aurora! Kedvesem!
-Teegan?!
-Tudsz segíteni?
-Jaj..... Már megint?...........

De ez már a következő story.