Bizonyára nem egyedüli történet a következő. Nem csak velem, nem csak most, és nem csak egyszer történt már meg.
Történetem ott kezdődik, amikor egy álmos reggelen elindultam otthonról heti körsétámra a városban. Sosem voltam hívő, nem hittem sem Istenben, és lassacskán az emberekből is kiveszett a hitem.
Ahogy a fiataloknál mostanában szokás, amint kiléptem az ajtón walkman telefonom azonnal beüzemeltem és a fülemben a két füldugóval elindultam magányos sétámra.
Ilyenkor mindig belefeledkezem a dalokba, ritmusra sétálok, és leszarom a világot, a tuskó parasztokat és a problémáimat is.
Egyetlen nagy hibám azonban, hogy a zenelejátszás mindig úgy volt beállítva, hogy egymás után adta le a dalokat. Ám azon a napon nem így volt. Ki tudja mikor és hogyan, de a beállítás átállítódott véletlen lejátszásra. Akkor furcsa dolog történt velem. A dalok ebben a sorrendben jöttek egymás után, és a gondolatok is velük együtt.
Breaking Benjamin: Diary of Jane (acustic version)
Nem vagyok jó angolos. Pláne nem ha zenét hallgatok. A helyzet az, hogy fogalmam sincs miről szól a dal. Mármint nem értem a szöveget. Csak azt tudom, mit vált ki az emberből. Ez gondolkodtat. Elgondolkodtat az életen. Milyen rövid is valójában, és hiába próbálunk bármit, mindig lesz valami amit meg akarunk tenni, csak nem jut rá idő.
Elment mellettem egy nő. Lehajtott fejjel figyelte az utat maga előtt, láthatóan sietett. Nekem pedig az jutott eszembe mi értelme a sietségnek? Ha egyszer kések legalább ne fáradjak el.
Persze ezt csak én gondoltam így, hisz nem tudhatom, hogy ő hová igyekezett.
De mi értelme van az életnek, ha folyton rohanunk?
HIM: Under the rose
Mondtam, hogy rossz angolos vagyok de azt tudom, hogy a rose az a rózsa. Milyen gyönyörű virág igaz? Sétám során rengetegszer jártam az almádi úton de soha nem néztem be a kertekbe. Pedig csodás dolgokat hagytam ki. Rengeteg kert, gyönyörű, nyíló virágok. Színpompás, ragyogó látványosság. Annyi szépség , ami felvidítja a szívet és a lelket. S bár a virágok nagy hányada nem él sokáig, biztos vagyok benne, hogy kiélvezik a maguk módján csekély földi létük minden egyes pillanatát, legyen szó tüskés kaktuszról, az akácfa mézédes illatú lila fürtjeiről, vagy a nyíló rózsabimbóról.
De egész eddig ezt sem vettem észre. Miért nem?
Guns 'N Roses: Don't cry:
Ne sírj. Ennyit értettem belőle. Tudom, mindenkinek aki tud angolul ez viccesen hangzik, de talán mégis megértettem a lényeget. Ne sírj.
Nincs értelme annak, hogy azon rágódj, miről maradtál le. Inkább nézd azt mit tehetsz még. De nem kell mindig sírni.
Persze vannak olyan dolgok, amikor az ember kénytelen mást tenni. Vannak olyan helyzetek amikor valóban a sírás a legjobb amit tehetsz, mert az az egyetlen amit tehetsz. De ne sírj a múltadon. Ne sírj azon, hogy miért nem tetted meg eddig, mert úgysem változtathatsz rajta. Inkább nézd azt mit tehetsz most.
Tekints a jövőbe, mert az még nem múlt el.
Him: Funeral of hearts
Még mindig azt mondom : Menj előre. Van olyan keserűség, amit tán az idő sem gyógyít meg, ami olyan mélyen befészkelte magát a szívedbe, hogy onnan soha nem szabadul. Mert van ilyen. Temesd el. Hagyd ott, ahol van, ne próbáld foggal körömmel kiszedni onnan, mert csak feltéped a sebeket. Inkább temesd el. Temesd el, és néha emlékezz meg róla, hogy volt, hogy rossz volt.
Talán kiderül, hogy nem is volt olyan rossz. Hogy megtanított valamire, amiről úgy gondoltad már tudod.
De mégsem tudtad.
Havasi Balázs: The Storm
Amikor rájössz arra, hogy mégiscsak jó volt ezt a dolgot tisztességben eltemetni, akkor talán rájössz arra is, hogy szabadon szállni tán könnyebb, mint hisszük.
„Vihar tombol a lelkemben.” Szerintem nem csak én hallottam már ezt a kifejezést. De a vihar nem mindig rossz. Sőt! Néha a legjobb ami történhet az emberrel.
A vihar rombol és pusztít, de teremt is. Új helyet teremt valaminek, aminek eddig nem volt. Mert a vihar ami házakat rombolt és fákat dönt ki talán azért van, hogy visszaverje belénk az emberséget egymás iránt.
A lélek vihara pedig a gondokat söpri ki az emberből és helyet teremt a jónak, a szépnek és az emberiességnek.
Vanessa Mae: Aurora
A vihar azonban mindig sötét felhő. S a sötétség után újra fel kell ragyognia valaminek ami fényt hoz az emberekbe.
Még mindig nem vagyok hívő, nem nagyon hiszek az angyalokban. Annál inkább abban, hogy az éjszakát a hajnal váltja fel. Az első fénysugár a sötétség után, ami felmelegíti az ember lelkét, és vihar által tisztává varázsolt lelket feltölti fénnyel, szépséggel, tisztasággal és vidámsággal, egy új szebb napra virradva.
Omega: Gyöngyhajú lány
A hajnal kelt, ő hazament.
Talán mégis léteznek angyalok, akik utat mutatnak? Akik súgnak, és vezetnek?
Már nem tudom, hihetek e véletlenben.
Íme egy történet, mely nem fantasy, nem sci-fi. Egyszerűen az élet írta.
Hiszem, hogy a dalokban nem a szöveg a fontos. Mindig a zene, mert a szó hazudhat, de a zene a lélekkel beszél, neki mondja el a gondolatait, és mindig az igazat mondja.
Nem tudom, hogy miért állítódott át a telefon, nem tudom, hogy én voltam e, csak nem emlékszem rá, vagy valaki más.
Talán túl sokat képzelek ebbe bele, és lehetséges, hogy valóban csak a véletlen műve az egész. Igen, biztos így van, s ez csak egy szédült délelőtt anatómiája lesz...
Nem tudom.
De az életünk talán tényleg meg van írva...
Hangokba zárva.
